Ismét remekeltek a VSZK-ás röplabdások!

      Ismét remekeltek a VSZK-ás röplabdások! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Strandröplabda Diákolimpia 
Országos Döntő 2019.

Iskolánk, a Keszthelyi VSZK a 2018/2019 tanévben is részt vett a Strandröplabda Diákolimpia országos döntőjén, május 21.-24.-én Budapesten, a BME Sporttelepén. Az esemény a diáksport egyik, létszámában is kiemelkedően nagy rendezvénye volt – rekordszámú nevezéssel, 1200 sportoló részvételével rendezte a Magyar Röplabda Szövetség. Ezzel arányosan a VSZK-ból is az eddigi legnagyobb küldöttséggel, 8 csapattal (15 diákkal) képviseltettük magunkat. A tavalyi, amatőr négyes fiú csapatban elért bronzérem, valamint a fiú páros 4. helyezésének motiváló hatása mellett nyilván a tavalyi résztvevők élménybeszámolói is közrejátszottak a fokozott érdeklődés alakulásában. A négynapos rendezvény a játék színvonalában is kiemelkedőt hozott, különösen a legjobb 12 között: egy-egy mérkőzést a pillanatnyi forma, a jobb koncentráció döntött el. A felkészülésnek idén kevesebb szerep jutott, hiszen heteken át esett az eső, a Balaton partján a pályák játékra alkalmatlan állapotban voltak.
Első nap: május 21. kedd: hajnali indulás, hogy tudjunk a helyszín közelében parkolni és elérjük a 8:30-ig tartó regisztrációt. A VI. kcs. nyílt kategóriában a lány párosok versenyében (48 páros nevezett) a Sallai Bonita – Takács Ronetta páros indult. Első alkalommal versenyeztek párban, ráadásul Boninak ez volt az első strandröplabdás megmérettetése. Itt most három mérkőzés adatott, a csoportmérkőzések utáni keresztjátékban búcsúztak, a 25.-36. helyen végezve.
Eredményeik:
Sallai-Takács – Molnár-Domonkos 5:21
Sallai-Takács – Kocsis-Kurucz 20:22
Sallai-Takács – Bedő-Horváth 14:21
Második nap: május 22. szerda: egész napos eső, nincs egy fedett hely, ahol várakozhatunk a mérkőzések között, fák alá húzódunk, aztán már mindegy ….. Három párosunk is indult, amúgy is nehéz nyomon követni, hogy a tíz pálya közül ki és hol szerepel, ráadásul nincs egy nyilvános lebonyolítási rend, ágrajz, vagy bármilyen támpont, hogy mikor lesz a következő mérkőzésünk és kivel. A fiúk próbáltak enni egy lepényt délben, a szomszédos büfében, de kétszer kellett újra melegíttetni, mert ahogy nekiültek, játékra szólították őket és két perc a várakozási idő! Innen már jött a csapatmotivációs kiáltás játék közben: LEPÉNY! A Franek Milán – Kocsis Péter páros esetében, a tavalyi negyedik hely után bizakodóak voltunk, de semmit nem akartunk elkiabálni. A srácok gyönyörű versenyzéssel leptek meg minket – mindvégig összpontosítva, technikailag néha szinte tökéletesen, egymást segítve, bíztatva hozták a meccseiket: jellemző volt, hogy az egész nap során talán négy alkalommal kellett időt kérnem. A Borbély Tamás-Varga Dorián és a Hosszú Kevin-Dávid Krisztián párosok is első lépéseiket tették meg a strand homokján. Ennek tükrében egészen jól alakult a versenyzésük, meccsről meccsre javultak, egyre több pontot értek el, egy győzelmet is elkönyvelhettünk, sőt már láthattunk tőlük néhány szép labdamenetet is. Mindkét páros a csoportmérkőzések után a keresztjátékban búcsúzott. Talán jövőre ….
Eredményeik:
Franek-Kocsis – Gazdag-Szeidl (Mosonmagyaróvár) 21:11
Borbély-Varga – Pataki-Horváth (Zalaegerszeg) 10:21
Hosszú-Dávid – Szabó-Kornél (Gyöngyös) 18:21
Borbély-Varga – Tóth-Gruner (Szarvas) 4:21
Hosszú-Dávid – Pálfy-Solymosi (Szigetszentmiklós) 21:10
Hosszú-Dávid – Süle-Paksy (Zalaegerszeg) 11:21
Franek-Kocsis – Tímár-Plókai (Szolnok) 22:20
Borbély-Varga – Bodnár-Leveles (Balatonfüred) 7:21
Franek-Kocsis – Szatmári-Korbély (Budapest TF Gyak.) 21:9
Franek-Kocsis – Bábel-Sőrés (Ibrány) 21:10
Franek-Kocsis – Gönczi – Solti (Budapest, AKG) 21:17
Franek-Kocsis – Boa-Köves (Szolnok) 1:2 (15:13; 14:16; 13:15) Döntő

Ezzel a Franek Milán – Kocsis Péter páros a VI. kcs. nyílt (igazolt) kategóriában a fiú párosok között (58 páros versenyében) ezüstérmet szerzett. A döntőben a két felnőtt NB I.-es szolnoki válogatott játékos őszinte gratulációja talán a nap egyik legjobban eső elismerése volt. Ez a 2. hely a Keszthelyi VSZK fennállása óta a csapatsportágban szerzett legjobb eredmény, jómagam is újra gratulálok a fiúknak, hiszen ők soha nem voltak egyesületi sportolók, itt a mi iskolánkban tanulták, amit a játékról tudnak. Remélem, mindig jó érzéssel fognak emlékezni arra, hogy milyen volt a KVSZK röplabdás közösségéhez tartozni.
Harmadik nap: május 23. csütörtök: a VI. kcs. amatőr lány négyesek versenyében Sallai Bonita – Takács Ronetta – Karnis Evelin – Horváth Viktória csapatot indítottuk. a lányok első strandröplabda mérkőzéseiket játszották négyesben. Ők is három mérkőzést játszottak és a keresztjátékban búcsúztak. Eredményeiket sajnos a mérkőzések forgatagában elveszítettük (az én hibám) – három vereséget tudhatunk a magunkénak és remélem, tudunk tanulni belőlük.
Negyedik nap: május 24. péntek: a VI. kcs. amatőr fiú négyesek napja – 43 csapat nevezett. A VSZK „A” csapatával, szó szoros értelemben a négyesével vágtunk neki a sorozatnak – Humpok Erik ugyanis lázas betegség miatt kivált a csapatból. Így már egy sérülést sem engedhettünk meg magunknak, mivel a szabályok nem teszik lehetővé, hogy egy csapat ilyen esetben új játékossal pótolja a kiesett játékost, vagy három fővel folytassa a mérkőzést. A játéknap minden eddiginél kiegyenlítettebb küzdelmet hozott. A koncentrált figyelem az elődöntőben hagyott ki pár percre, és az utolsó 21 pontos meccsünkön a nagyot mezőnyöző Szeged ellen nem sikerült -6 pontról felzárkózni. A harmadik helyért a veszprémi Lovassy ellen a kissé csalódott csapat – a 2:1 eredmény ellenére – magabiztos győzelmet aratott. Az már az én problémám, hogy a rontott lebegtetett nyitások és a feladó helyről erőltetett pörgetések miatt több évet öregedtem. A VSZK „B” csapatával első strandröplabda mérkőzéseinket játszottuk, és a csoportmeccsek után a keresztjátékban elbúcsúztunk a további küzdelmektől, mégis azt mondom, hogy több edzésmunkával ez a csapat messzebbre juthatott volna. A mérkőzéseken viszont egyre jobb játékot mutattak és egyre jobban értették egymást a pályán.
Eredmények: 
Keszthelyi VSZK „A” – Bonyhád 21:19
Keszthelyi VSZK „B” – Budakeszi 14:21
Keszthelyi VSZK „B” – Mosonmagyaróvár 9:21
Keszthelyi VSZK „A” – Ibrány 21:17
Keszthelyi VSZK „B” – TF Gyakorló 9:21
Keszthelyi VSZK „A” – Karcag 21:10
Keszthelyi VSZK „A” – Szeged 18:21 elődöntő
Keszthelyi VSZK „A”- Veszprém (Lovassy László Gimnázium) 2:1 (15:12; 14:16; 15:11)
a 3 helyért.

Ez a bronzérem volt eredményes szereplésünk megkoronázása – és jó volt látni, hogy mennyire tudnak egymásért küzdeni a fiúk.
Gratulálok a négynapos versenysorozat minden résztvevőjének a játékhoz, iskolánk hírnevének öregbítéséhez. Hajrá Keszthelyi VSZK!

A képre kattintva további galéria nyílik…(facebook)