KOLLÉGIUM

Intézményvezető: Fisli István – Kollégiumvezető: Bedő Csaba

A kollégium rövid bemutatása:

A Keszthelyi VSZK Kollégiuma az iskolával közös igazgatás alatt, vele egy épületben működik, ezért a kollégisták többsége ebből a szakképző intézményből, kisebb hányaduk a város más  intézményeiből kerül ki. Az intézmény jelenlegi épülete 1969-ben épült, az akkori előírásoknak megfelelően, majd a 2010-ben az iskolát és a kollégiumot is felújították.

Pedagógiai munkánkat a Kollégiumi nevelés országos alapprogramjának előírásai szerint végezzük.

A kollégiumunkban lakó több mint kétszáz fiatal mintegy fele lány, fele fiú. A nevelés – oktatás kilenc tanulócsoportban zajlik.

Kollégiumi szobáink 4 személyesek, az első emelet berendezését a felújítás során új bútorokkal látták el, a többi emelet felszerelése és informatikai eszközállományunk a rendeltetésszerű használat során természetes módon kopik, elhasználódik és pótlására az elmúlt évek során nagyon kevés lehetőségünk volt Minden emeleten találhatók közösségi helyiségek az ott lakó diákok számára, valamint a földszinten közös használatúak (TV szoba, olvasó, társalgó). A Kollégiumi nevelés országos alapprogramjában megfogalmazott feladatainknak a meghirdetett pályázatokon való részvétellel próbálunk eleget tenni.

Célkitűzésünk, hogy kollégiumunk egyre inkább képes legyen egy jól felszerelt otthon szeretetteljes légkörét, fejlesztési-képzési palettáját, lehetőségeit nyújtani lakói számára.


HÁZIREND


JELENTKEZÉSI LAP


TÁJÉKOZTATÓ


TÁJÉKOZTATÓ LEVÉL 10-14.évfolyam


KEDVCSINÁLÓ