A VSZK tanulóinak sikere a gasztronómiai kupán

      A VSZK tanulóinak sikere a gasztronómiai kupán bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A VSZK két diákja is az élen végzett az első magyar egyetemi gasztronómiai kupán.

A Pannon Gasztronómiai Akadémia, a Magyar Vendéglátók Ipartestülete és a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kara rendezte meg az első magyar egyetemi gasztronómiai kupát. Utóbbi intézmény adott otthont a szakács- és pincérversenynek.

Fisli István, a VSZK igazgatója arról tájékoztatta lapunkat, hogy a megmérettetésen a szakács versenyzők előre ismertetett nyersanyagokból és két kötelező alapanyagból háromfogásos ételsort készítettek meghatározott idő alatt. A pincérek pedig többek között díszasztalt terítettek, osztrigát bontottak, kávét és koktélt kevertek, szervíroztak. A versenyzőknek szóban, idegen nyelven is számot kellett adni tudásukról.

A keszthelyi VSZK két diákja szép eredményt ért el az országos versenyen. Hosszú Kevin pincérszakmában harmadik lett és különdíjat is kapott. Nagy-Fáró Klaudia szakács tanuló pedig ötödik helyen végzett, s a zsűritől különdíjat kapott a legszebb konyhai munkáért.

Pincérszakmában Kiss György, szakácsszakmában pedig Szabó Melinda és Gombkötő János szakoktató készítette fel a diákokat a fővárosi versenyre.

Forrás: zaol.hu