BeKVIKer

      BeKVIKer bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Ebben a tanévben is megrendezte a BGE hagyományos BeKVIKer elnevezésű versenyét középiskolások számára. A versenyt országos szinten hirdették meg, háromfős csapatok jelentkezését várták. A versenyzők főként közismereti és gazdasági témakörökben mérettethették meg magukat. Idén két csapatunk indult a versenyen az 5/13 AB osztályból. A 131 csapatot felvonultató versenyen a Czuppon Petra, Gerencsér Laura, Németh Zsolt alkotta csapat a 21. helyen végzett, a Szabó Kármen, Hosszú Kevin, Dávid Krisztián alkotta csapat a harmadik, Budapest-i fordulóban a 10. helyet szerezte meg. Gratulálunk mindkét csapatnak, és felkészítő tanáruknak, Péterffy Györgynek! Hajrá VSZK!

A képre kattintva további galéria nyílik…(facebook)